Hulda R. Clark: Meggyógyulhatsz - A betegségek valódi okai és gyógymódjai  Az amerikai biofizikusnő, Hulda R. Clark több évtizedes kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy betegségeinknek két fő okozója van: a körülöttünk hemzsegő élősködők és a szervezetünkbe jutó szennyezőanyagok. Nem is hinnénk, hogy mindennapi életünk során mennyi káros hatás ér bennünket: az ételeinkből, a vízből, illatszereinkből, ékszereinkből, de még fogtöméseinkből és a levegőből is számos mérgező anyaggal terheljük szerveinket. Az ezektől legyengült szervezet pedig nyílt terepe az élősködőknek. Szabaduljunk hát meg tőlük! Hogyan? Erre ad választ a könyv részletesen, mélyrehatóan, konkrét receptekkel és gyógymódokkal, orvosi esetleírásokkal - mégis közérthetően, otthon is kivitelezhetően. A könyvből megismerheti a kutatónő találmányát, a Zapper nevű bioelektronikai készüléket is Multifrekvenciás Zapper A készülék a Dr. Hulda R. Clark "Meggyógyulhatsz" című könyvében leírt elvek alapján működik, azonban a technikai kivitelezése jobb, korszerűbb a könyvben is ismertetett készülékénél. Egy állandó frekvencia helyett különböző frekvenciák váltják egymást gyors egymásutánban, ebből ered a készülék neve is: "multifrekvenciás" 
A készülék 26 egymást követő frekvenciát generál 10 kHz és 41 kHz között. Mindegyik frekvencia 0,3 másodpercig tart és így összesen 7,8 másodperces szakaszokból áll a 7 perces kezelés. Egy ilyen többfrekvenciájú eljárás a tapasztalatok szerint gyorsabb és szélesebb hatással bír, mint egyetlen állandó frekvencia, amely szintén egyes harmonikus frekvenciákból hozza létre konstans spektrumát. Állattartóknak, állatorvosoknak: A Multifrekvenciás Zapperhez tartozékként kaphatók olyan felcsatolható, fémfelületű mandzsetták, amelyek lehetővé teszik a zapper áramimpulzusainak kevés veszteséggel járó alkalmazását állatokon. Ezek a mandzsetták kétféle méretben kaphatók (kisebb állatok számára - pl. macskáknak és kutyáknak -, és nagyobbaknak - pl. lovaknak vagy teheneknek). Ezeket egyszerűen rá kell csatlakoztatni a kézi elektródák helyére.
   (A lehető legjobb áramfolyás érdekében állatokon a mandzsetta alatt lévő szőrt jól be kell nedvesíteni. Ha a vízben előtte feloldunk egy kis sót, akkor tovább növelhető a vezetési képesség
Tulajdonságok- A létrehozott áramimpulzus frekvenciája nem állandó, hanem folyamatosan változik. Összesen 26 frekvencia jön létre kb. 10 kHz és 41 kHz közötti tartományban.
- Egyszerű használat mindössze egy gomb segítségével.
- Érzékenység esetén fokozatmentesen csökkenthető a feszültségi szint 2% és 100% közé.
- A zöld kontroll-lámpa csak akkor kezd el villogni, ha az elektródák már kézben vannak, és az áram folyik.
- A funkciók optikai és akusztikai ellenőrzése.
- A kezelés időtartamát a készülék méri, és 7 perc után egy figyelmeztető hang kíséretében automatikusan kikapcsol.
- Az elektródák rövidzárlatakor a készülék egy figyelmeztető hang kíséretében automatikusan kikapcsol.
- Az elemfeszültség folyamatos ellenőrzés alatt van.
- A készüléket egy 9V-os, kereskedelemben kapható elem (lehetőleg alkáli-mangán) működteti.
- Csiszolt sárgarézből készült levehető kézi elektródák (aranyozott elektródák felár ellenében választhatók).
- A tároláshoz és szállításhoz műanyag doboz hozzáillő, kopásálló betétte
A zapper, mint orvosi készülék a IIa osztályba került besorolásba. A készülék megfelel a 93/42/EWG EU-irányelvnek és a német orvosi készülékekre vonatkozó törvénynek.  Zapper készülékek,Zapper K 100 A Zapper® egy kompakt impulzusgenerátor, amelyet egy 9 voltos elem működtet, és amely kizárólag pozitív tartományba eső frekvenciák használatával működik. A tapasztalatok szerint leginkább bevált kezelés egy napi 61 perces program lefuttatása (7 perc zeppelés - 20 perc szünet - 7 perc zeppelés - 20 perc szünet - 7 perc zeppelés). Ebből a zeppelés az aktív szakasz, a 20 perces szünetek alatt nem bocsát ki jelet a készülék.  A Zapper® K 100 tulajdonságai A német gyártmányú Zapper® K 100 a Meggyógyulhatsz - A betegségek valódi okai és gyógymódjai című könyvben is ismertetett készüléknek egy modernebb, továbbfejlesztett változata. Főbb jellemzői: * A Hulda R. Clark által ismertetett és javasolt 61 perces kezelés (7-20-7-20-7) gyárilag be van programozva, így önnek nem szükséges a készüléket állandóan be- és kikapcsolnia. A program lejártát a készülék jelzi. A 61 perces program mellett a Zapper® K100 folyamatos üzemmódban is használható.
- Kicsi, praktikus kivitel, bárhol viselhető készülék (2,5 x 6 x 11 cm).
- Rendkívül jól vezető elektródák.
- Megbízható, intelligens elektronika, egyszerű kezelhetőség.
- Egy figyelmeztető hang jelzi, ha az elektródák és a bőr nem megfelelően érintkeznek.
- 2 év garancia
A zapperekről általánosságbanAz elektromos áram felfedezése óta sokan próbálkoztak annak diagnosztikai és terápiás alkalmazásával: a fájdalomterápiában már hosszú ideje használják, és újra és újra vizsgálják hatását mind a kórokozókkal (különböző erősségben, frekvenciákon és moduláltságban), mind az emberi test különböző működéseivel kapcsolatban. Két kutató, Dr. Rife és Dr. Hulda R. Clark - csak hogy néhányat említsünk a sok közül - már jelentős előrelépést mutatott fel ezen a területen, és egy sor kiváló eredményt ért el. Dr. Hulda Clark bioelektronikai vizsgálatok segítségével kiderítette, hogy minden létformának és szerves anyagnak egy meghatározott sávszélességű frekvenciája van. Ennek meghatározására egy frekvenciagenerátort használt, amely nagy pontossággal elő tudta állítani a kívánt frekvenciákat. Egy egyszerű rezonanciajelenség felhasználásával megállapította, hogy a generátor beállított frekvenciájával egy szervezet - pl. egy baktérium - csak a saját specifikus sávszélességű sajátfrekvenciájával rezonál. Minden szervezet egy adott sávszélességű és -magasságú sajátfrekvenciát bocsát ki.  Minél fejlettebb életformát vizsgálunk, annál nagyobb annak előállított sajátfrekvenciája, és annál nagyobb az a sávszélesség, amelyben rezgéseket sugároz. Ezen úttörő felismerések alapján sok gyártó, kutató és terapeuta nekifogott különböző bioelektronikai készülékek kifejlesztéséhez. Egy további fontos lépés az volt, hogy a frekvenciagenerátorok által kibocsátott szokványos szinuszhullám helyett egy kb. 30 kHz-es négyszög-pozitív hullámformát kezdtek el alkalmazni. Ez a négyszöghullám olyan áramfajta, amelynél - az akkumulátorhoz hasonlóan - a pozitív feszültség nullára zuhan, nem úgy, ahogyan a hálózati feszültség esetében, ahol a szinuszhullám pozitívról negatívra változik. A természetben nincs ilyen négyszöghullám. E tapasztalat hatására született meg az egyszerű biofrekvencia-generátor - szakmai körökben Zapper® néven. Hogyan kell használni a Zapper® K 100-at?A Zapper® K 100 két elektródája ellenkező végtagokon legyen (jobb kéz/bal kéz, jobb kéz/bal láb, bal kéz/jobb láb vagy jobb láb/bal láb). A Zapper®-rel történő kezelés időterveA Zapper® rendszeres, napi 3x7 perces használat esetén vált be a leginkább. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a 3x7 perces kezeléssorozat a leghatásosabb, úgy, hogy a 7 perces kezelések között (kb.) 20 perces szünetek vannak. Így az első 7 perces kezelés után egy 20 perces szünet, ennek elteltével egy második 7 perces kezelés, majd ismét egy 20 perces szünet, végül egy harmadik 7 perces kezelés következik. A teljes kezelés így kb. 1 órán át tart, amelyet olvasással, tévézéssel vagy pihenéssel tölthetünk el. A 3x7 perces aktív szakaszok alatt fontos, hogy az elektródák jól érintkezzenek a testtel. 
Figyelem! A Zapper® használata nem helyettesíti az orvosi kezelést! Az ezeken az oldalakon szereplő információk alapján nem lehet betegségeket diagnosztizálni vagy kezelni! Az itt található információk nem orvosi tanácsként vagy ahelyett szolgálnak, ilyen tanácsért forduljon orvosához. Mindenkinek magának, saját felelősségére kell eldöntenie, hogy az itt szereplő információk és javaslatok közül mit fogad el, és alkalmaz.
|